Az állatkertben

Egy szép nyári délelőtt Mimóék ellátogattak az állatkertbe.
- Ne menjetek messzire! Csak addig fussatok előre, amíg láttok bennünket! – szólt Anya a gyerekek után, miközben Ágival együtt tolták a babakocsit a mélyen alvó Timivel.
Tomi és Mimó kézen fogva, széles mosollyal az arcukon szaladgáltak a kifutók között.
- Majd én mesélek az állatokról – mondta a kisfiú és már bele is kezdett. – Ez itt a medve. Ő barna, de van fehér színű is.
- Miért? – kérdezte a kislány.
- Tudod, a barna az erdőben él, a fehér havas tájakon.
- És szeretik a mézet.
- A barna biztos, de a fehér inkább a halat kedveli – nevetett Tomi.
Még egy kicsit nézegették az árnyékban hűsölő bundás jószágot, majd futottak is tovább.
A következő, ahol megálltak, az oroszlán ketrece volt. A kisfiú folytatta a mesélést:
- Ő az állatok királya. Nagy sörénye van, füves helyeken él és még a zebrát is megeszi.
- Az úttestről? – kérdezte csodálkozva Mimó.
- Jaj, dehogy! Ez egy másik zebra. Olyan, mint egy kisebb ló, és ő is csíkos – és együtt nevettek a félreértésen.
Mivel a nagy melegben az oroszlán is csak feküdt az oldalán, Tomi kitalálta, hogy keressenek olyan állatokat, amik egy kicsit többet mozognak. Ezért a majomház felé vették az útjukat.
Na, itt aztán volt látnivaló!
- Nézd! Nézd! – mutogatták egymásnak a kis makikat, ahogy azok játszottak, gyümölcsöt ettek, fára másztak, bolhászkodtak, kergetőztek.
Alig lehetett elcsábítani őket onnan.
- Gyertek, most elmegyünk a nagy tóhoz! – állt elő Ági az újabb ötlettel.
Így aztán megnézték a vízimadarakat.
Majd meglátogatták a zsiráfokat, az elefántokat és persze az állatsimogatót is.
Tomi mindenhol tudott valami érdekeset mesélni Mimónak. Meg is kérdezte a kislány:
- Te ezeket honnan tudod?
- Apától. És az óvodában is sokat tanultunk ezekről az állatokról. Majd megtudod, te is nemsokára ovis leszel – mosolygott Mimóra a kisfiú.
A hosszúra nyúlt barangolás után egy árnyékos padon elfogyasztották az otthon készült szendvicseket és Timit is megetették.

 

 

MÉG TÖBB MESE, MONDÓKA ÉS FOGLALKOZTATÓ »