Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, volt egyszer egy szegény ember. Annak a szegény embernek annyi gyermeke volt, hogy mint rostán a lik, még eggyel több.
Volt neki két ökröcskéje. S ezekkel az ökröcskékkel járt ő szántogatni. S hát egyszer, ahogy szántogat, szántogat, erőst nagy sírást hall. Abbahagyja a szántást, s megy a hang irányába. Amint odaér, látja ám, hogy egy nagy medve egy kicsike nyúllal verekedik, de rettenetesen.
Nagyot kacag a szegény ember.
– Na, még ilyet se láttam világon való életemben, hogy ekkora medve ekkorácska nyulacskával verekedjen.
Megharagszik a medve, s mondja:
– Na, megállj, te szegény ember! Amiért kikacagtál, megeszlek tégedet is, meg az ökreidet is.
Most ijedt meg csak igazán a szegény ember. Kezdett könyörögni:
– Jaj, ne egyél meg! Ha felfalsz, akkor ki szántja meg az én földemet, s mit esznek majd a gyerekeim?
– De a medve csak bizonygatja, hogy megeszi.
– Jól van – mondja a szegény ember –, nem bánom, ha megeszel is, csak várjál estig, hogy legalább megszánthassam a földemet!
– Jó, addig várok, de tovább egy percet se! – így a medve.
A szegény ember visszament szántani, szántogatott, de rettenetesen búsult. S ahogy búsulgatott, egyszer csak arra megy a róka, s kérdi:
– Mért búsulsz, te szegény ember?
– Hogyne búsulnék, róka komám! Ha tudnád, hogy jártam én ma a medvével s a nyulacskával! – S a szegény ember elbeszélte, hogy, s mint történt a dolog.
– Egyet se búsulj! – mondja a róka. – Segítek én rajtad, csak jól figyelj! Este, mielőtt megérkezik a medve, elkezdek tülkölni, mint a vadászok, hogy tüüüü-tü-tü-tü-tü. Akkor a medve megkérdezi, hogy mi ez a zaj, mondd neki azt, hogy a vadászok jönnek. Erre a medve majd kérlelni kezd, hogy rejtsd el valahová. Te akkor bújtasd bele egy zsákba, akkor én kijövök a bokorból, s megkérdezem tőled, szegény ember, hogy mi van abban a zsákban. Mondjad azt, hogy a pincédben elszaporodtak a patkányok, azok vannak összefogdosva benne. Erre én azt válaszolom, hogy nem hiszem el, de ha valóban patkányok, vágj oda nekik a bunkós botoddal. Akkor te jól eldöngeted a zsákban a medvét, nem lesz annak kedve többé ökröt-embert vacsorázni. De mit adsz nekem ezért a segítségért cserébe?
– Hát mit adnék? – feleli a szegény ember. – Nincs nekem semmim se az égvilágon, szegény vagyok.
– De tyúkod csak van?
– Hát az van. Kilenc tyúkom és egy kakasom.
– Nahát, az jó lesz nekem.
– Jól van – ígérte meg a szegény ember. A róka elment.
Immár a szegény ember se félt annyira. Nem búsult. Gondolta megában: ha megtörténik minden, ahogy a róka tervezi, nem lesz baj. Úgy is lett. Estefelé a róka hamarább odament, mint a medve, s behúzódott egy bokorba. Amikor meglátta előcammogni a medvét, elkezdett tülkölni vadászmódra: tüüü-tü-tü-tü-tü-tü.
Kérdezi a medve:
– Te szegény ember! Mi tesz úgy?
– A vadászok tülkölnek. Észrevették, hogy te idejöttél, s most jönnek, hogy meglőjenek.
– Jaj, jaj – siránkozik a medve –, bújtass el valahova, mert félek!
– Hova bújtatnálak, nincs nekem semmim sem!
– Jaj, jaj, hova bújjak? – óbégat tovább a medve.
– Csak egy szeneszsák van itt, ebbe belebújhatsz!
A medve hamar belebújt, s a szegény ember jól bekötötte a zsákot.
Mikor bekötötte, kijött a róka a bokorból. Odamegy s kérdi:
– Te szegény ember, mi van ebben a zsákban?
– Ebben csak összefogdosott patkányok vannak, igen elszaporodtak a pincében.
– Na, ha patkányok, vágj oda nekik a bunkósbotoddal!
A szegény ember oda is vágott, jól helybenhagyta a medvét.
– Látod-e, szegény ember! Többet ésszel, mint erővel! – bölcselkedett a róka. – Estefelé elmegyek a kilenc tyúkért s a kakasért, úgy gondolkozzál – tette még hozzá.
– Jól van – mondta a szegény ember. – Ezen tanultam én is.
Úgy is lett. Hazament a szegény ember, megvacsorázott, aztán a gyermekeivel s a feleségével aludni tért. De alighogy lefeküdtek, kopogtatott a róka:
– Aluszol-e, szegény ember?
– Aludtam, de felébredtem.
– Eljöttem a kilenc tyúkért s a kakasért.
– Várjál, csak felöltözök!
Eközben szólt a gyermekeinek, hogy ugassanak jó hangosan. A kisebb gyermekek vékonyabb hangon, a nagyobbak vastagabb hangon rákezdték: vauuu,u-u-u, vauuu, vauuu. Ugattak rettentően.
– Te szegény ember! Mi tesz úgy? – kérdezte a róka.
– Én nem tudom, honnan, honnan nem, az este valami kutyák kerültek ide az ágy alá – felelte a szegény ember –, s most megérezték a szagodat, s nem tudom visszatartani őket.
– Jaj, jaj! – kiáltozott a róka. – Csak addig tartsd, amíg elfutok!
Közben a szegény ember biztatta a gyerekeit, hogy ugassanak csak jobban. Ugattak is azok úgy, ahogy a torkukon kifért. De a róka is vitte az irháját, be az erdőbe. Nem kellett neki se tyúk, se kakas, félt a kutyáktól erőst.
„Na – gondolta magában a szegény ember –, megtanultan én tőled, róka, hogy többet ésszel, mint erővel.”
Így maradt meg a szegény embernek a kilenc tyúkja, a kakasa s a két ökröcskéje is. Még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
(magyar népmese)
MÉG TÖBB MESE, MONDÓKA ÉS FOGLALKOZTATÓ »
