Egy forró, nyári nap délutánján Mimó és a szülei egy csúszdapark bejárata előtt álltak sorba. Miután Apa megvette a belépőjegyeket és átjutottak a kapun, a kislány úgy érezte, hogy Csodaországba csöppent.
Örömében tapsikolva futásnak is eredt. Anyukája alig tudta elkapni a grabancát.
– Várj, menjünk együtt! Keresünk egy jó helyet, ahova lepakolhatunk.
A kikövezett „mesebeli” ösvényen haladva Mimó izgatottan nézett körül.
Látta a sok sikongató, vidám embert, a színes napernyőket, a kisebb-nagyobb medencéket, a kacskaringós csúszdákat, a kastély- és kalózhajó-alakú mászókákat.
Legszívesebben már rohant is volna kipróbálni valamennyit, de anyukája szorosan fogta a kezét.
– Az a hely ott pont jó lesz – mutatott Apa a gyerekmedence közelében álló fa felé.
Leterítették a pokrócot az árnyékba, és kipakolták a strandtáskát. A sok gumijáték közül előkerült a naptej is.
– Ezzel most bekenlek – mondta Anya.
– Miért kell ez? – kérdezte Mimó, aki már tűkön ült.
– Az erős napsütéstől védi meg a bőrödet. Így nem fog kipirosodni és fájni.
Miközben Anya próbálta felkészíteni izgő-mozgó csemetéjét a pancsolásra, Apa felfújta Mimó karúszóit, majd fel is adta rá.
– Kész is vagyunk! – szólaltak meg szinte egyszerre.
– Na, végre! – gondolta a kislány, és a takaróról felpattanva húzta is a szüleit a medencéhez.
A vízbe érve rögtön fröcskölni kezdett.
– Csak óvatosan, te kis bálna! Nem mindenki szereti ezt – kuncogott Anya.
Amikor már mindenki kellőképpen vizes lett, körülnéztek a parkban.
Mimó a rövidebb csúszdákon már bátran, egyedül lecsúszott. A kicsit hosszabbakra apukájával együtt mászott fel, és lesiklás közben ők is nagyokat sikongattak.
Anyukájával egy hatalmas gumikereket próbáltak ki, ami a vízen sodródva egy kis pihenést jelenthetett volna, ha Mimó nem ugrált volna le róla állandóan.
Persze felfedezték a kalózhajó rejtett kincseit is: vödörrel, vízágyúval locsolták, fröcskölték egymást.
Mire hazaértek, Mimó már úgy elfáradt, hogy alig tudott megvacsorázni.
Aznap este nem kellett őt altatni.
MÉG TÖBB MESE, MONDÓKA ÉS FOGLALKOZTATÓ »